A 103 évet megért tudósnő

 Rita Levi-Montalcini

Egyszer történt, egy szép napon, hogy a békés Torino városában megszületett Rita Levi-Montalcini ikertestvérével Paolával. 

A zsidó családban nevelkedő Rita nővére biztatására író pályára szeretett volna lépni, azonban végül nem így döntött. A családja és közeli barátai sajnálatos eltávozása arra ösztönözte, hogy beiratkozzon orvosi egyetemre, amit 1930-ban meg is tett. Amint megszerezte diplomáját, Brüsszelben kezdett dolgozni. A második világháború kitörtével Rita saját hálószobájában kialakított egy pici laboratóriumot, ami segített a további felfedezéseiben. Addig folytatta itt kutatásait, míg családjával visszatérhettek szülővárosába. 1976-ban egy igazán fontos megbízást kapott, mégpedig hogy legyen professzor a Saint Louis-i Washington Egyetemen. Sokáig tanította, oktatta a fiatalságot, egészen nyugdíjba vonulásáig. Rita azonban még így is dolgozott kutatóprofesszorként, és ennek következtében 1986-ban a növekedési faktorokban tett felfedezéseiért kutatótársával Stanley Cohennel megkapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. Ezután a fennmaradó éveiben az olasz Szenátus örökös tagjaként élt.

 103 éves korában viszont Rita Levi –Montalcini történetének vége szakadt, de Insta-profilja máig fennmaradt.








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A majom királynő

Germánia prófétanője

A "boszorkány"