Germánia prófétanője

 Germánia prófétanője



Sok víz lefolyt a Maroson azóta, mikor a történetem kezdődött. Az ezeregyszázas esztendő előtt két évvel 1098-ban megszületett Germániában a kis Hildegárd. Egész kicsi korától erős hite és vallása vezérelte őt. Nemesi családból származott, a család tizedik gyermekeként jött a világra. Nyolc éves korától a bencés apácák nevelték. Bár teste beteges és gyenge volt, az apácák mégis megválasztották apátnőjükké, hiszen látták lelki nagyságát. A latinul író apátnő a természettudományok s a zene terén is igen feltalálta magát, nagyon sok jót tett az emberiség számára. És mindennek a tetejébe látnoki adottsággal is rendelkezett, így lett a munkálkodó tudósnőből sokak szerint „Germánia prófétanője”, míg mások szerint „Rajnai Szibilla”. Az Úr sok földi esztendőt adott neki, súrolta a 82-dik életévét, mikor eltávozott az élők soraiból. Manapság Bingeni Szent Hildegárdot a katolikus egyházban a nyelvészek és az eszperantisták védőszentjeként emlegetik és insta profilját ezért keresik. Itt a vége, fuss el véle.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A majom királynő

A "boszorkány"