Egy sokoldalú nő története

                                             Egy sokoldalú nő története



Egyszer volt, hol nem volt, bla-bla-bla… Na, én ezt nem. A lényeg a lényeg, nem a bevezető.

1907 májusában járunk, pontosabban 27-én, mikor a pennsylvaniai Springdale-ben egy új élet, egy ártatlan csecsemő látott napvilágot. Mit sem sejtve jövőjéről. Egy kis családi farmon született. Nem is kell mondanom, mekkora örömmel fogadhatták őt. A kislány nagyon szeretett olvasni. Nyolc évesen kezdett történeteket írni, főképp állatokról. Tíz éves korában pedig kiadták legelső történetét. A kislány már nagyon fiatal korában tudta, hogy neki az óceán élete a kedvenc témája.   Érdekelte a Föld beláthatatlan, múltba vesző története, elbűvölte a korszakok ritmusa, a hajdani óceánok és az élet ősi formái. Az évek során bezsebelt rengeteg kitüntetést, ösztöndíjat. Az édes író kislányból egy felnőtt nő, mellette még tengerbiológus, környezetvédő, zoológus, esszéíró, szerző, természetvédő és szakíró vált. Rengeteg könyvet kiadott, nagyon sikeres nő volt. Mint minden embernek, neki is eljött fájdalmasan végső órája viszonylag elég korán. Súlyos emlőrák nehezítette meg élete utolsó éveit, majd mellé még egy vírustól felső légúti hurutot is kapott, élete végefelé a vérszegénység is megnehezítette életét, majd 1964. április 14-én hirtelen a szívroham megszabadította fájdalmaitól. Rachel Carson 56 évig élt. De a csodálói szívekben mindig ott fog élni, ahogyan az Instagrammon is.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A majom királynő

Germánia prófétanője

A "boszorkány"